Orsi blogja

Mit értek ezalatt? Például, nem intézek hivatalos ügyet a nehéz napokon. Egy nemleges válasz után vagy leteszem, köszönés nélkül mert nagyon mérges vagyok vagy csak sírok egy sort. Ma is amikor kiderült hogy a nÅ‘gyógyásznál a legkorábbi idÅ‘pont márciusban van, letettem és elkezdtem sírni. Megjegyzem január eleje van….Mit csinál ez a doki, hogy ezek szerint, egész Svájc hozzá jár? Valamit biztosan tudhat. Az elÅ‘zÅ‘ doki, akihez terhesen jártam….nagyon jóképű fickó volt.  Szerencsére hozzá nem kellett járnom a nehéz napokon…ami az egész családnak egy nehéz idÅ‘szak. Ilyenkor a hormonok megzavarnak, átváltok házisárkány üzemmódba…(szegény fiúk itthon), nem tudok normálisan csak hormonálisan gondolkodni. De akármilyen gondolkodással figyelem is, azért két hónap várakozási idÅ‘ kicsit sok egy szűrÅ‘vizsgálatra.

Továbbá, nem tanultam a Stefánia szeletes kalandomból sem. Már megint megláttam a Kiskegyed receptújságban  egy jól kinézÅ‘ fotót, mellette ott állt, hogy könnyen elkészíthetÅ‘, akár kezdÅ‘knek is. Ez aztán a nekem való feladat….persze még csak tervezem megcsinálni, de nem értem hogy miért. Miért álmodozom olyan babérokról ami nem nekem való. Másrészt csodálom a bátorságomat és a kiváncsiságomat, hogy még van merszem egy új receptet kipróbálni. Valószínűéeg PetitÅ‘l lestem el ezt a túlélési technikát. Mi felnÅ‘ttek hajlamosak vagyunk dolgokat hamar, már az elején akár egy próbálkozás után feladni. Talán nem mindig kellene. Néha megérdemlünk egy második esélyt…

Ha már megemlítettem kis Petikémet, tegnap visszamentünk a játszócsoportba két hét szünet után. Ami nálunk igen hosszúnak számít. Az ajtóban keserves sírásba kezdett és csak azt hajtogatta, hogy “anyához”. Összetört szívvel hagytam el a terepet, mint mindig.  Aztán amikor mentem érte azzal fogadtak, hogy miután leléptem már csak hüppögött egy kicsit majd nagyon jól érezte magát. Sokat beszélt a Terezához, sÅ‘t megismételt mindent amit a Tereza mondott, együtt játszottak  a puzzle-val, ettek-ittak, egyszóval klassz volt. Egy pár hete elkezdett angol és német szavakat is mondani, sÅ‘t néha mondatokat és kifejezéseket. Valamint a svájci német is belekeveredik a szövegébe, ezek azok amiket nem értünk….Annyira aranyos ahogy mondogatja a thank you-t, a danke-t, és ezek társait. Valamelyik nap ezzel a szöveggel hozta be a kis tányérját, amire almákat vágtam fel neki: ” das ist mein”. Oké, gondoltam, ezt sem tÅ‘lem leste el. Azt hiszem jobb lesz német felkészítÅ‘re járnunk nekünk is, mert hamarosan beelÅ‘z minket.

Tegnap délután még Zürichet is megjártuk. Most volt ugyanis egy újabb Osteopath kezelése a Petinek. Ez olyan természetgyógyász féle aki a testen bizonyos pontokat masszíroz, megnyom, ezzel stimulálva az egész szervezetet a gyógyulásra. Elég nehéz egy izgÅ‘ kétévest ülve tartani. Próbáltuk most is mindenféle játékkal lekötni a figyelmét több-kevesebb sikerrel. Viszont a kezelés végére mi is kicsit elfáradunk…és a napnak még nincs vége.

Ma este a mosókonyhában összetalálkoztunk a kedves szomszéd nénivel, akitÅ‘l a Peti fél. Ez nem újdonság, mert Å‘ nagyon sok embertÅ‘l fél( korra, nemre, vallási hovatartozásra függetlenül). A szomszéd néni elment a pincébe és visszatért egy klassz nagy piros focilabdával. Gondolom ezzel akarta a gyereket megvárásolni. Félig-meddig sikerült, mert Peti nagyon örült a labdának, unszolásomra meg is köszönte…de nem hinném hogy ezzel olyan hirtelen nagy változás állna be kettÅ‘jük bimbózó kapcsolatában. De dolgozunk az ügyön, a diplomáciai kapcsolatokat felvettük.. még pár tárgyalás, javasolnék egy kis ennivalót is, mert Peti arra nagyon fogékony. Szó szerint le lehet kenyerezni:)) A vacsora alatt csak ezt hallani tÅ‘le” kérsz még” vagy “Peti kér még husit és krumplit”. Igaz hogy a tányérja még tele van, de Å‘ már elÅ‘relátó és tudja hogy hamarosan el fog fogyni és jó logisztikusként már rendeli meg az utánpótlást.

Most lassan elköszönök. Holnap Ricsi Ökibe megy (errÅ‘l majd legközelebb) aztán nekem van fodrász idÅ‘pontom…nagyon rámfér már egy frissítés. Annyira sok Å‘sz hajszálam van, hogy kezdem öregnek is érezni magam. Mindez még nem elég, délután bevállatuk hogy az Ikeába is elmegyünk. Petinek nézünk pár új dolgot. Természetesen errÅ‘l is majd legközelebb. Jó éjt!!

Hiba történt a számításaimban. Peti kisfiam elvette és eldugta a füzetet, amit az ágyam mellé tettem a blogos jegyzeteim számára. Ez nem is lenne baj, de már írtam is bele jó dolgokat…ember tervez, Peti végez. Lehet hogy csak átnézi és kijavítja a hibákat, esetleg megjegyzéseket ír a lapszélére.

Semmi ilyen nem történt  amikor hosszas keresés után megtaláltam a füzetet. Tök logikus helyen volt, miért is nem egybÅ‘l itt kerestem…a konyhában az edényeknél. Belelapoztam és pár kedves ákombákom köszönt vissza rám a lapokról…de majdnem mindegyikrÅ‘l. Hogy tud egy kisgyerek ilyen rövid idÅ‘ alatt ennyi lapra rajzolni? Még ha csak egy pici pöttyöt is tesz minden lapra az is sok idÅ‘t vesz igénybe. Különben is, mikor csinálta hogy nem vettük észre? Mi egyebet csináhatott már amit mi még nem vettünk észre? Lehet hogy már a plafon is tele van firkálva, de mivel nem nagyon nézünk fel oda ( maximum amikor a Jóistennel tárgyalunk) nem tűnt fel. Érdekes lesz körülnézni tüzetesebben is a lakásban…

Lelkesen leültem a gép elé kezemben az ákombákomos füzettel, hogy gyorsan bepötyögöm az irományomat. Kis hÅ‘söm már jött is azonnal, hozta a vasúti készletet és megpróbált a laptop elÅ‘tti 2 mm-es helyre egy komplett vasúti pályát felépíteni. Sikertelenül…Meg kell említenem, hogy tegnap megérkeztek a vasúthoz rendelt extra elemek, így most már az egész lakást körülölelÅ‘ transzibériai vasútvonalat meg tudjuk építeni alagúttal, hidakkal, váltókkal, sorompóval. Hoppá, épp az elÅ‘bb a sorompóra godzillaként rálépett Peti ezzel derékba is törte a  karrierjét. Szóval, sorompó nélkül…

Amúgy meg csak le akartam írni mennyire utálok néha mosni a közös mosókonyhában. FÅ‘leg, hogy egyesek mindig leszedik, a szárítóban még nedvesen lógó ruháimat és összegyűrve leteszik a sarokba. Köszönöm szépen… Valamint, hogy mindig amikor mosni szeretnék, valaki gondolatolvasó módjára már be is írta pont oda a nevét. Köszönöm szépen.  Megemlíteném még, hogy egyesek minden kis csipketerítÅ‘t kimosnak és ezzel elfoglalják az összes helyet, így én az ágyneműimet már nem is tudom kitenni száradni. Köszönöm szépen.  És ezek mind csak az elÅ‘nyei voltak a közös mosásnak. A hátrányaira majd máskor térek ki, most mennem kell vacsorázni.

Kiváncsi voltam, hogy betartom-e az újévi igéretemet, mármint hogy, rendszeresen fogok írni…ez így január 3.-án még elég esélyesnek tűnik. Témám lenne, idÅ‘m is, csak lehetÅ‘ségem nem mindig. Amint napközben leülök a gép elé, kétéves tündérem egybÅ‘l ott terem és lesi, hogy miben tud nekem segíteni, azaz gátolni. Beszélni akar skype-on a barátainkkal, az ölemben ülve a webkamerán keresztül szeretné megmutogatni a játékait (ami annyira aranyos tÅ‘le…modern kor gyereke), késÅ‘bb csapkodja a billentyűzetet vagy csak rátolat a markolóval…ezzel elÅ‘idézve, hogy olyan billentyűket nyom meg, amiknek a létezésérÅ‘l sem én, sem informatikus férjem nem tudott. Lehet hogy legközelebb Excel táblázatban írva küldi el a szülinapi kivánságlistáját. Ki tudja, éjjel titokban nem valami számítógépes könyvet olvasgat… Szóval, amikor megunom, hogy a monitoromon állandóan változnak az oldalak köszönhetÅ‘en az Å‘ gyors gépelési technikájának, akkor megkérem hogy hozzon át valami játékot. Természetesen áthozza a nagy legós dobozt, amibÅ‘l hol kiborítja (és engem is) hol belepakolja a kockákat lehetÅ‘leg a legnagyobb zajt keltve…vagy csak sikítva szaladgál a szobák között.(ami nem sokkal halkabb). Szóval, beszélgetni, írni, koncentrálni elég nehéz egy ilyen kis tündérke mellett. Meg sem említettem még, amikor  szagos üzemmódba megy át és a pelenkát telenyomja biológiai fegyverként és funkcionáló termékkel….amihez viszont ragaszkodik foggal-körömmel és a pelus kicserélésére küldött diplomáciai csapat vagy kudarcba vagy a szagba fulladva térnek vissza. Így csak a pankráció marad hátra mint végsÅ‘ elkeseredett megoldás. Kihasználom, hogy még egy darabig én vagyok az erÅ‘sebb…hiába próbálom meggyÅ‘zni ész érvekkel, hiába vagyok én az erÅ‘sebb és az okosabb….de Å‘ a hangosabb.

Az esti írogatással az az egy problémám van csak, hogy kissé megtépázottak a cérnaszál idegeim ilyenkorra és nem veszem már jól a fordulatokat, nincs kedvem a gép előtt ülni és különben is a legjobb dolgok lefekvéskor jutnak az eszembe. Megtaláltam a megoldást. Az ágyam mellé tettem egy füzetet amiben vázlatosan leírom az ötleteket, aztán már csak be kell gépelnem. Megnézzük ezzel a technikával meddig fog működni a dolog.

KisérletezÅ‘ ember vagyok…néha. FÅ‘leg ha nem nekem kell megenni. Megszereztem a Stefánia szelet receptjét és gondoltam egyszer élünk, próbáljuk ki. Nagy volt az öröm itthon amikor elujságoltam a dolgot. Mindenki hitt bennem és bíztak a sikerben. Én már nem annyira. ( többek között ezért nem írok gasztroblogot) Összetrutyiztam a darált húst, tojást, kenyeret egy óriási masszába. Kisfiam persze egyfolytában segíteni akart nekem gyurmázni vagy legalább kóstolni. Hosszú harcok után lett belÅ‘le egy jóképű massza…kicsit nagy is volt az én elképzeléseimhez és mint kiderült a tepsi méretéhez is. Azt, hogy milyen sokáig kellett sütni amíg átsült az óriásnak a közepe is…nem részletezem. Én már itt kételkedtem a happy endben, de a párom optimista és bíztatott hogy mielÅ‘tt kidobnám az ablakon vagy a kukába, legalább kóstoljuk meg, hátha ízesebb a látványánál. Mert mondanom sem kell, addigra már csúnyán is nézett ki. Nos, az íze sem volt jobb. Összegezve, csúnya volt, sótlan de legalább rengeteg volt belÅ‘le. A fiúknak ízlett, szerencsére mert nekik kellett úgyis megenni, szóval egyszerűbb pozitívan hozzáállni. Oké én is ettem belÅ‘le….sör mellé elment( jó sok sör mellé, inkább után) Mi ebbÅ‘l a tanulság? Nem fogok olyan receptet kipróbálni ami csak nagyvonalakban tartalmaz mennyiséget, viszont annál több ilyet hogy: ízlés szerint fűszerezzük be(mi van ha nekem nincs izlésem), vagy, majd látod ha jó lesz(nem, én nem szoktam látni) vagy, akkor lesz kész ha jól megsült(köszi). Bánatomban megrohantam az édességes szekrényt ahol kapásból találtam is 6 darab négyéve lejárt csokit, igaz, svájci…de nem mertem bevállalni. (megszoktam én is a svájci pontosságot. Ezeket a csokikat is pontosan négy éve augusztus 5.-ig kellett volna megenni).Továbbá Å‘si kÅ‘zetre emlékeztetÅ‘ kekszet, ebbe majdnem beletört a fogam….(félretettem a váratlan  vendégeknek) valamint dinoszauruszok rágta pralinét. Szuper. Végül is a gyerekkoromból megmaradt szaloncukrokat választottam, amennyi tartósítószer ezekben van, még most is jók lehetnek. De nem voltak. Ennél jobb élmény már csak a fogorvosnál tett látogatásom volt.

Mivel Magyarországon az árak kb ötödannyiak, így nem csoda ha ott járunk fogorvoshoz. Volt viszont egy gyökérkezelésem, amit a doki nem tudott befejezni az indulásunkig, így átadta a staféta botot a svájci kollégának. IsmerÅ‘sök javaslatára kikötöttem egy kedves városközponti rendelÅ‘ben. Mondanom sem kell, hogy féltem, de ha már ott ültem a váróban nem volt lehetÅ‘ségem a menekülésre(pedig a wc a bejárati ajtó mellett volt) viszont  a bejárati ajtó meg minden egyes nyílásra csilingelt egyet, így észrevétlenül bejönni esetleg élve kimenni nem volt lehetÅ‘ség. Beinvitált egy fiatal asszisztens lány az egyik szobába, szék, elÅ‘ke, köpködÅ‘s víz és társai után otthagytak üldögélni.(merengeni és szenvedni) Innen a menekülési esélyeim már nagyon halványak voltak, aztán amikor a dokinÅ‘ bejött, meg is szüntek. Kedvesen elbeszélgettünk a fogaimról, utána két kék  gumikesztyűs kezével bemászott a számba. Ekkor derült ki, hogy mi tűnt furának már az elején is. Balkezes a dokinÅ‘. (nem úgy értem, hogy kétbalkezes) Így mindent a számomra “rossz” kezével csinát, azzal fogta a fúrót, az injekciós tűt, a kis hülye csipeszeket. Borzasztó volt nézni. Inkább egy horror film. Be is csuktam a szemem. Most biztosan röhögtök, de ha egyszer majd így jártok és ott ültök megrémülve a székben egy balkezes dokinÅ‘vel, majd az eszetekbe jutok. Most szerintem menjünk aludni. Jó éjt mindenkinek!

Mivel így illik, kívánok mindenkinek boldog, sikeres, szerencsés, szerelmes, mindenféle élményekben gazdag új esztendőt. Jó egészségben, vidámságban, móka kacagásban eltöltendő napokat!!!!

Karácsony elÅ‘tt és a müncheni kaland után sikerült az egész családnak jól megbetegednie. A napközbeni köhögéses órák száma 23 volt… a fennmaradót pedig alvással töltöttük. Mindannyian voltunk orvosnál, a konyhában külön polcot nyitottam a dokik által felírt gyógyszerhegyeknek. Háromóránként valaki valamilyen gyógyszert dugott a szájába. Nekem különösen ízlett a köhögés elleni szirup…abból én többet is nyomtam a kelleténél. Viszont az, amelyik álmossá kellett volna hogy tegyen, nem tett. Csalódtam benne, (nemcsak benne) így esténként volt rengeteg idÅ‘m gondolkodni az élet értelmén, barátságok múlásán, régi barátok újra felbukkanásán….és egyéb egyszerű dolgokon. Reggel kipihenve ébredtem….volna, ha aludtam volna. Így vágtunk neki a karácsonyi elÅ‘készületeknek, semmi energiával, minimális karácsonyi hangulattal (miért is hagyom hogy mások elvegyék a kedvemet….ez még mindíg rejtély.)  és még kevesebb idÅ‘vel ajándék vásárlásra. Egy héttel kari elÅ‘tt feldíszítettük a fát Petikém segítségével… másnap persze le akarta szedni a díszeket és rángatta az égÅ‘ket. ElÅ‘vigyázatosságból csak csoki, műanyag vagy fa díszek voltak…mivel tavaly díszítéskor teszteltük a műanyag, törhetetlennek gondolt díszeket…. és eltörtük Å‘ket.  Míg kari elÅ‘tt voltunk kettÅ‘ karácsonyi partin ahol találkoztunk a Mikulás bácsival személyesen, aki ajándékott adott Petikémnek is, sÅ‘t egy fotó erejéig még mellé is ülhettünk(én merészen még a vállára is hajtottam a fejem) Micsoda élmény volt ez…. Azóta Petinek minden ajándékot a Mikulás hoz, így karácsonykor nem is kavartunk be neki a Jézuska sztorival…majd talán késÅ‘bb. Ajándék bontogatás, a kedvenc idÅ‘töltéseim egyike. Legszívesebben minden nap gyakorolnám pár órát….de úgy láttam az egész család lelkesen tépdeste le a csomagoló papírt a dobozokról. Petikém örült a vasút készletnek…de mi, is mert egybÅ‘l letelepedtünk a szÅ‘nyegre és építettünk egy nagy vasúti pályát. Közben rájöttünk mi hiányzik még, és pár nappal késÅ‘bb extra síneket, alagutat és hidakat rendeltünk meg a százdarabos készlethez.(ok. a száz, az egy jó reklám fogás, mert több mint a fele az épületekbÅ‘l, emberekbÅ‘l és fákból áll)

Petikém megtanult egy-két karácsonyi mondatot is. Az egyik kedvencem: a merry christmas party, a másik meg a kellemes karácsonyfát. Viszont azóta minden nap ajándékot akar bontani…kire ütött ez a gyerek?

Nekem a legszebb ajándék az összes közül: Paul, régóta eltűnt, de nem elfeledett barátom visszabukkanása volt.(jó ez a szó) Vele még a new york-os idÅ‘szakomban találkoztam, méghozzá a  D metróvonal 50.utcai megállójában  egy kora reggelen….mindez legalább tíz éve történt. Ő egy eléggé érdekes figura, nagyon jó ember, mindent megtesz a barátaiért, szeret jókat enni, hatalmasakat nevetni, moziba járni, képregényekre egy vagyont költeni….Sokfelé mászkáltunk együtt az évek alatt, rengeteget nevettünk…ilyenkor rendszerint az egész metrószerelvény velünk kacagott, mert Paulnak olyan jóízű nevetése volt. Aludtunk el moziban, mert belógtunk három filmre egymás után…így a mozi maraton horkolással végzÅ‘dött…mindemellet sokat beszélgettünk, és jó barátok lettünk. Fura pár lehettünk, én a gizda csaj, Å‘ meg a husi musi nagydarab fickó. Jó volt, hogy akkoriban csak egy utcányira laktunk egymástól Brooklynban. Azután mi elköltöztünk ide Svájcba…egy évig ment a távbarátság. Azután jött négy hosszú év szünet. Nem minden  barátságot lehet, szabad újrakezdeni…ezt szerencsére lehetett. Az idÅ‘zítés, így karácsony elÅ‘tt, tökéletes volt. Azóta renszeresen beszélünk, írunk egymásnak….és ez olyan jó.

Az újévi fogadalmak egyike, hogy átrendezem az életemet…több idÅ‘t szentelek igazi barátokra, és hanyagolom a felszíneseket. Valamint, rendszeresen fogok jelentkezni itt. (biztos hihetetlennek tartjátok, de én 15 éves korom óta, vagyis Szilvási: Egymás szemében című könyve óta, naplót írok. Naplóim egy fiókban Å‘rzÅ‘dnek, de tervezem hogy újra elolvasom Å‘ket. Valószínűleg a felét sem fogom érteni annak ami bennük áll, de a sok titok ami bennük rejlik megéri a fáradságot. Szóval, ezzel csak azt akarom mondani, hogy képes vagyok ilyen dolgokra is.) Egyéb fogadalmat nem terveztem, ilyen pl hogy többet fogok sportolni, vagy hogy befejezem a régóta elkezdett könyvemet…nos ezek eszembe sem jutottak. Mission impossible kategória. BUÉK mindenkinek.

Ahogy megígértem itt vagyok a hétvége legfrissebb eseményeivel. ( ezt a szöveget a Duna tévéből lestem el) Szerencséje mindenkinek,  hogy vártam pár napot a müncheni hétvége megírásával, mert így távlatból már tudok a dolgokon röhögni( akkor nem tudtam).

Kezdjük egybÅ‘l a végével, szerencsésen megúsztuk és hazaértünk. Ugye milyen szemét vagyok hogy lelövöm a nemlétezÅ‘ poént?  A reggel nem indult valami jól, kissé betegesen ébredtünk, szószerint. Gondolkodtunk, hogy lemondjuk az egészet, de hát már lefoglaltuk a szállást, plusz a vonatjegyeket és így nem akartunk 4-500 frankot csakúgy kidobni az ablakon. Megfogadtuk, hogy legközelebb télen nem utazunk sehova. Ez az elhatározás a hétvége elteltével annyira megerÅ‘södött, hogy még haza sem akartunk utazni. A párom azt javasolta, hogy jövÅ‘ télen ha előállok azzal az ötlettel, hogy menjünk valahova karácsonyi vásárt nézni, akkor csak a kezembe nyom ötszáz frankot és elküld vásárolni….

ElÅ‘zÅ‘ nap nagyjából bepakoltunk, aminek reggel a felét kipakoltuk helytakarékosságra hivatkozva. Addig bénáztunk szokás szerint, hogy majdnem lekéstük a vonatot amivel Zürichben mentünk volna. Bár így lett volna…De itt Svájcban a pontosság nagyon fontos…ha nem vagy ott idÅ‘ben a vonatnál akkor már ne is nagyon szaladj, mert az már elment. Érdekes reggeli jelenség lehettünk két hátizsákos sapkás figura szalad lefelé a dombon  a hóban, egy babakocsit tolva maguk elÅ‘tt. Már csak szánhúzó kutyák hiányoztak a képbÅ‘l.

Elértük a vonatot, aztán a csatlakozást Zürichben. A vonatozás Münchenbe a rémálom és a rémvalóság közötti mezsgyén mozgott. Petikém nyűgös volt így nagyon rosszul vette a fordulatokat. A bepakolt játékok félóra múlva már nem voltak érdekesek, és még hátra volt az útból három és fél óra. Szuper. Hiába próbálkoztunk mindennel nem lett jobb az eredmény. Ráadásul utaztak még velünk vagy negyvenen, akik néha gyilkos pillantásokkal méregettek minket és várták hogy melyik állomáson szállunk már le végre. A végállomáson….sokak bánatára. Szerencsére a Peti elaludt félúton apja karjában és egy nyugtalan álma lehetett egy zajos vonaton, ahol oda-vissza mászkált a büfés emberke a kis hülye zörgÅ‘s kocsijával. Pont a melletünk lévÅ‘k kértek egy csomó kávét, így a fickó ott zörgött, csapkodta a fiókokat azon a kis guruló baromságon.  Nagyon mérgesek voltunk rá….meg az egész világra. Egyszercsak megérkeztünk. Az út, ami olyan negyven évnek tűnt, holott csak pár óra volt, végre véget ért. Szerencsére a szállásunk húszpercnyi sétára volt az állomástól, de már akkor érzÅ‘dött hogy jó ötlet volt a hétmérföldes hótaposó csízmámba jönni. A szoba annyira kicsi volt (plusz a gyerekágy amit betettek), hogy hátizsákkal nem is fértünk be. A nagy csízmámmal léptem egyet és már kint is voltam a szobából, ha megfordultam és visszafelé léptem egyet akkor máris a szoba végén elhelyezett gyerekágyban találtam magam. Gyorsan rendeztük sorainkat és elindultunk vásárolgatni. Ahogy számítottam, rengeteg ember, hideg, latyakos, havas utak járdák. Ezt szeretem a télben többek között, ha bemegyek egy boltba azonnal le kell vennem a kabátomat, mert rámolvad az egész, viszont kifelé menet gyorsan vissza is kell vennem, mert befagy mindenem. A nagy shoppingolás annyira jól sikerült, hogy semmit sem vettünk…legalább nem kell hazacipelni a hátizsákban. Viszont jól átfagytunk és megfáztunk. A Peti mintha téli álmát aludta volna, a babakocsiból nem lehetett kivarázsolni(még Harry Potter féle varázsigéket is mondtunk) Ettünk viszont pár finom falatot a karácsonyi vásárból.  Korán elmentünk aludni, én legalábbis gondoltban ezt terveztem, mert az utóbbi pár éjszaka a folytonos köhögÅ‘ rohamok miatt ébren voltam. Most sem volt másként, sÅ‘t…most még vigyázni is akartam, hogy a két kis szuszogó mellettem ne ébredjen fel. Így úgy néztem ki, mint aki magát akarja megfojtani a párnával sikertelenül és most éppen megy a harc az életben maradásért. Nagy nehezen életben maradtam. Reggel kimerülten ébredtünk mi szülÅ‘k, a Peti viszont összeragadt szemmel….nem tudta szegénykém kinyitni a gyönyörű szemecskéit. Meleg vízzel mosogattuk egy darabig mire feloldódott a rengeteg mennyiségű csipás váladék. Hogy tud egy ilyen kis emberke szemébÅ‘l ennyi cucc kijönni.  Lent a reggelizÅ‘ helyiségben a kislelkem teljesen magára talált és megjobban lefárasztotta a már amúgy is fáradt szüleit és a hotel lakóit. Nem baj, irány a karácsonyi vásár, hisz ezért jöttünk. Annyira jól beöltöztünk, hogy akár Szibériában is lehetett volna ez a vásár…Majdnem ott is volt. MeglepÅ‘ módon nem mi voltunk az egyedüliek akiknek elment az eszük és nem egy jó meleg szobában tervezték eltölteni a vasárnapjukat…hanem kint a HIDEGBEN. EgybÅ‘l rátaláltunk egy forralt bort árusító kis pavilonra(nem volt nehéz, mert minden másodikban ez van) ahol kicsit megmelengettük a belsÅ‘ szerveinket….ettünk pár dolgot, pl. krumplifánkszerűséget ami nagyon finom volt, meg olyanokat aminek nem tudjuk a nevét. Vettünk vastag zoknikat, pár emléket, mézes kalács sziveket. A különbözÅ‘ pavilonok nagyon szépen fel voltak díszítve, legtöbbje karácsonyi díszeket árult vagy valamilyen étel-ital féleséget. Általában itt volt a legtöbb ember is. Pár óra múlva elindultunk átfagyva(legalábbis én) fáradtan az állomásra, hogy még várunk vagy kétórát a vonatunkra. Itt láttuk volna elÅ‘nyét az autónak, mert akkor azonnal indulhattunk volna haza…Nos, útban az állomás felé kitört  a babakocsi elsÅ‘ kereke( háromkerekű kocsi lévén eléggé fontos volt az a kerék) Gyenge párperces káromkodás után tovább indultunk így defektesen az állomásra, ahol apának sikerült ideiglenesen megjavítania. Olyan óvatosan toltuk azt a kocsit azután…A visszafele út jól sikerült. Peti jól érezte magát(napközben aludt vagy 5 órát) ki volt pihenve…(bezzeg mi)…akkor is hosszú volt a visszaút. Ráadásul kicsi késés miatt veszélyben forgott a másik két csatlakozásunk is. Sikerült mindent rohanva(szokás szerint) elérni és olyan fáradtan hazaérni hogy végre több nap után a köhögések ellenére is aludni tudtam.  Most is indulok aludni….Jó éjt.

Elmentünk megnézni a Harry Potter saga legújabb részét. Nos, én mint nagy rajongó nagyon élveztem a mozit. Igaz, az elÅ‘zÅ‘ rész, amit szintén a moziban néztünk meg,  már olyan régen volt, sÅ‘t a könyvet mégrégebben sikerült kiolvasnom, hogy teljesen felkészületlenül értek az események. KezdÅ‘ voltam mindenben. Én voltam a tökéletes mozi látogató, mindenen sikerült meglepÅ‘dnöm, amikor a rendezÅ‘ akarta, meg is ijedtem és levegÅ‘t sem vettem sokat. Semmi emlékem nem volt abból a több száz oldalas könyvbÅ‘l amit kiolvastam. Azon végleg meglepÅ‘dtem, hogy vége lett a történet közepén és legalább egy évet várni kell az újabb moziig. Köszi. Viszont hogy gyerekek is ültek a nézÅ‘téren eléggé furcsállottam. Ezek már régen nem azok a filmek amiket gyerekeknek is ajánlanék. Olyan ijesztÅ‘ jelenetek, borzasztó figurák, sárga fogú lényekkel volt tele, hogy erÅ‘sen megbántam hogy ettem valamit is elÅ‘tte. A szünetben( mert hogy itt az is van) kerestük a pattogatott kukoricát, mert az igazi mozi az csakis azzal jó. FÅ‘leg ha ijedtemben ugrok egyet és az egész elrepül a kezembÅ‘l. ( az már majdnem benti hóesés kategória lenne) Nos, itt nincs, csak a nagyobb mozikban….ez nem az volt. Amerikában az XXXXXL méretű pop corn és a még nagyobb kóla hozzá az alap a mozizáshoz. A másik furaság a svájci mozikban( ha valaki még nem járt volna), hogy mi az angolul beszélÅ‘sre mentünk, viszont alul ment két sorban a feliratozás, felsÅ‘ sor németül, alatta meg franciául….Nos én nem vagyok az a csoda nÅ‘ aki rengeteg multitaskra képes. Így az elején az kötötte le az összes energiámat, hogy ha már angolul hallgatom ( és meg is értem), ne olvassam el hozzá a német feliratot. Nagyon nehezen tudtam összehozni….Rá kellett döbbennem, hogy én is ilyen kis egyvágányú emberke vagyok.  De azt végképpen nem értettem, hogy néha miért olvastam el a francia feliratozást is. Francia nyelvtudásom eléggé meg van már halványodva  és nem itt a moziben terveztem hogy újra fényezgetem. Viszont néha, igen is hasznos volt hozzáolvasnom a német verziót, mert nem egyezett az angollal, csak ez sok idÅ‘met vette igénybe, így majdnem lemaradtam a képrÅ‘l. A film közepén azon kezdtem el gondolkodni, hogy mikor is jártam utoljára moziba és mit néztem meg. Sikertelenül végeztem ezt az elmebajnokságot, mert inkább csak elmebajos lettem tÅ‘le, nem jöttem rá a titokra. Valószínűleg elég régen lehetett ha ennyire nem jött be semmi. Nos, a mozi végén kimentünk a nagy hidegbe….én legalábbis nagyon fáztam. Ezennel kijelentem, hogy hivatalosan is utálom a telet. Ok a karácsony klassz benne, meg amikor esik a friss hó és lehet szánkózni( amit szeretnék kisfiammal idén kipróbálni), de alapvetÅ‘en én nem sielek, folyton fázik a lábam, akármit is veszek fel. Egyfolytában sapkát kell hordani, amitÅ‘l a szerencsétlen hajam még hülyébben áll. Ha a Peti fiammal elindulnunk akkor ezer évig tart mire minden ruhát ráadok, persze közben én teljesen leizzadok. Valamint valaki mindig beteg. Jönnek mennek ezek a fránya vírusok, most is éppen fáj a torkom, a Peti köhög….Szuper. Ok még egy jó pont a tél javára, hogy vannak karácsonyi vásárok és itt lehet finomakat enni inni ( pl.forralt bort, ami annyira forró, hogy amikor a kezembe nyomják egybÅ‘l mellé öntöm a felét, a tömeg miatt általában valakinek a lábára vagy a kabátjára. Vagy ami még jobb, valaki nekem csinálja ugyanezt.) Ezeknek hihetetlenül tudok örülni. Ilyenkor megfogadom hogy nem jövök soha többet ilyen vásárok közelébe. Persze egy év múlva már nem emlékszem rá, csak akkor amikor kiöntöm az elÅ‘bb leírt módom a forralt bort. Most sem tanultunk belÅ‘le, mert kitaláltam(szegény párom meg beleegyezett), hogy nézzük már meg a müncheni vásárt( az jóval nagyobb hagyománynak örvend és sokkal nagyobbméretű, ámbár nem mindig a méret számít…haha) valószínűleg vagy kétmillióval több ember lesz, a hideg miatt én már az elsÅ‘ pár percben meg fogok fagyni. ElÅ‘re látom hogy jól fogunk szórakozni…..Mindezt most hétvégén ejtjük meg. Foglaltunk szállást, mert egy nap alatt kisgyerekkel a Mission impossible kategória lenne, így nyugisan lesz idÅ‘nk agybajt kapni. Tegnap derült ki, hogy mivel a mi autónk kicsit régi tipusú, így nem mehet be München belvárosába, ahol viszont a szállodánk van. Csikorogtak az agyunkban a kerekek, mit évÅ‘k is legyünk. Mert egyik megoldás ha az autót abban a zónában hagyjuk ahol még okék vagyunk, vagy megyünk más módon.(még a repülÅ‘ is felkerült a listánkra) Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis ötletbÅ‘l egy egészen más dolog fog kikerekedni. Végül is a vonat mellett döntöttünk, egyrészt közel van a szálloda és az állomás, másrészt nem lesz sok cuccunk, lévén egy napról van szó, harmadrészt nem hosszú az út, negyedrészt ha sok hó is esne mi még hazajuthatunk…..Így most kipróbáljuk a négyórás vonatozást a Petivel. Ami általában nem gáz, de ha rossz hangulata van, akkor már félóra után balhé van. Kiváncsi leszek ki melyik lábbal fog ébredni. Juhéjj itt a nagy kaland!!!!!Majd beszámolok az eseményekrÅ‘l….Most mennem kell kisfÅ‘nököm felébredt és azt mondta ‘anya gyeje’ ….én meg megyek.

Sziasztok.

Miért nem tudok napi szinten blogot írni?? Tettem fel a kérdést minden nap amikor nem írtam ide semmit. Valószínűleg nem vagyok igazi blogos csak olyan mű blogos….és nagyon lusta, plusz sorozat függÅ‘, ráadásul kiolvastam egy pár romantikus könyvet, ahelyett hogy blogoztam volna. Micsoda ember vagyok én?? Egyáltalán ember vagyok én??….na ezen komolyabban el kell majd gondolkodnom.

Elég sokmindenről kellene beszámolnom az utóbbi, 2 hónappal ezelőtti bejelentkezésem óta.

EbbÅ‘l két hetet otthon töltöttünk ami nagyon klassz volt és természetesen eseménydús. Mindig elhatározzuk, hogy nem megyünk ezer helyre egy nap, aztán valahogy mindig kétezer lesz belÅ‘le. Szuper. Ãœgyintézés a hivatalokban külön öröm, amikor halvány gÅ‘zÅ‘m sincs, hogy mirÅ‘l beszélnek olyan arrogáns stílusban….nem lakom itthon már 11 éve.( Ez talán megmagyarázná az értelmetlen arckifejezésemet, ami kiül az alapból buta fejemre)…de nem mondom el mindenkinek ezt a titkot, fÅ‘leg nem olyan helyeken ahol nem muszáj. Ilyenkor valahogy mindig megmagyarázom, hogy összesen csak kettÅ‘ agysejtem maradt és azokat felváltva szoktam használni, ( vigyázni kell ám rájuk, mert nagy érték) és most éppen a rosszabbikat hoztam el otthonról. Szerintem ez hihetÅ‘bben hangzik, mint hogy nem lakom az országban már több mint tíz  éve. Na mindegy, ezek csak apró  árnyoldalai az otthon töltött napoknak. Mindezek mellett nagyon kedves rokonokkal, barátokkal szoktunk találkozni, akikkel a kisfiunk is hamar összehaverkodik. Rengeteget eszünk, mindenhol és mindent, (természetesen csupa egészséges magyar kajákat pl hurka, kolbász, lángos és társai, amit szegény gyomromnak több hónapig tart feldolgozni. Mire újra jól vagyok, akkor készülünk haza megint…és kezdÅ‘dik minden elÅ‘rÅ‘l…ezt aztán a dolce vita)

KiemelekedÅ‘ volt a mostani látogatásnál egy kedves, szószerint ezer éve nem látott barátnÅ‘m meglátogatása. ( ezért biztos meg fog haragudni, mert megkért hogy ne áruljam el a korát) Fura volt, hogy utoljára még középiskolásként találkoztunk, most pedig már férjekkel, gyerekekkel….Hogy öregszik az ember, vagy csak én?? Igaz van egy másik dolog is amibÅ‘l leszűrtem, hogy nem vagyok már mai csirke, csak valami fagyasztott, öregedÅ‘ pulyka, ami megmaradt a hálaadás ünnepérÅ‘l…Kaptam meghívót a 20 éves érettségi találkozóra. Ez most vicc vagy komoly? Mikor történt az a húsz év? Én nem emlékszem hogy ennyi eltelt volna, szerintem valaki nagyon elszámolta magát…Létezhet hogy húsz éve fejeztük be a gimit?? Azóta többen az osztályból felnÅ‘ttünk, komoly beosztásban dolgozunk( természtesen én nem, egyik sem), családanyák és családapák lettünk( természetesen én nem lettem családapa, hiába törekedtem rá, még extra távoktatásos sulit is elvégeztem emiatt), benÅ‘tt a fejünk lágya( szerintem az enyém még ugyanolyan puha mint a pár hónapos babáknak), kiéltük magunkat a diszkókban(szerelmek, randizások, csalódások, berúgások, másnaposság sÅ‘t harmadnaposság, kb ilyen sorrendben.)…azt hiszem ezt végre kipipálhatom… elvégeztünk sok iskolát és nagyon okosak lettünk.. (nos ez sem nagyon rólam szól), bejártuk a világot…(igen, legalábbis egy részét, de még rengeteg tervem van hová kellene elutazni)…boldogan élünk a családunkkal valahol a Földön…(nos ez a mostani karácsonytól is függ…) Lehet hogy kritikus voltam magammal szemben( sose szoktam)…de valahogy ez az egész sokkolt. Hogy közelebb vagyok a negyvenhez mint a harminchoz, azt hittem hogy ez mindig csak másokkal történik meg…de nem velem. Változik a világ….és én is változom.( nagy sóhaj)  Szóval megyek tévét nézni, mert jön a kedvenc sorozatom.

Sziasztok.

Sziasztok. Annyi minden történt az utóbbi bejelentkezésem óta, ami nem is csoda, hisz eltelt vagy ezer év azóta. Elnézést kérek minden kedves és kedvetlen olvasómtól.

ElÅ‘ször is anyukám, aki itt volt 3 hetet, tegnap hivatalosan is hazautazott. (hírügynökségek jelentése szerint) Emiatt volt egy elég gázos estém a kisfiammal, aki bepánikolt amikor mindketten egyszerre leléptek a zürichi állomásra. Persze nem a nagyi után kiabált lefekvéskor, hanem apa után. Hiába magyaráztam, hogy apa csak kikisérte az állomásra a nagyit. A NAGYI az, aki elutazik a vonattal. Nem, neki csak apa kellett, most és azonnal. Majd rájön szegénykém, hogy a nagyi most már a saját ágyában alszik, a saját konyhájában fÅ‘zi a fincsi kajákat, a saját tévéjén nézi a jó magyar programokat…és így tovább.

Nagyon klassz napokat töltöttünk együtt: sétáltunk sokat, játszottunk sokat, kicsit kirándulgattunk, ettünk sokat…( ami állítólag ránk fér, mert hogy gizdák vagyunk. ok kivéve a Peti, Å‘ jó kis husimusi) Jó volt hogy a Peti mellett volt itthon valaki akivel lehetett beszélgetni mindenrÅ‘l. Most jönnek a normális hétköznapok…

A másik indok ami miatt nem írtam az utolsó pár napban, az a fránya migrénes fejfájás teljesen kiütött. Középiskolás koromig azt hittem, hogy akinek migrénes fejfájása van az csak kényesen rájátszik a dologra. Hisz az is csak egy fejfájás. Nos, őszintén és saját tapasztalatra építkezve állíthatom, hogy létezik és sajna nekem is olykor előfordul.

Ilyenkor teljesen lemerül az a picike elemem is, a tolerancia küszöböm minimálisra csökken, zavar a fény, alig tudok beszélni ( talán a férjem ennek örülni tud ..), a homlokomat mintha mázsás súly nyomná össze…

Ilyenkor mozgásképtelen vagyok, illetve lennék, ha nem lenne itt a folyton aktív kisfiam, akit holmi fránya migrén nem érdekel. Bárcsak engem se érdekelne, de mint szenvedő alanya a dolognak eléggé érintett vagyok benne. A migrén után általában időjárás változás következik. Le is szakadt az ég, ömlött az eső ( amit én alapesetben nem szeretek, de most megváltásnak éreztem). Csak szakadjon az az eső, ha elmúlik tőle a fejfájásom akkor önző dög leszek és csak magamra és a kis fejemre gondolok.

Most újra itt vagyok, közben gyönyörű kisfiam felébredt. Hallom amint mondja a kiságyában, hogy “kiszállsz”, (mármint az ágyból). Én boldog anyai mosollyal bemegyek hozzá és kiveszem, mire Å‘ közli hogy “apához menjünk”. Köszi drágám, én is szeretlek. Megkérdezem tÅ‘le útban a másik szoba felé, hogy engem csak taxinak használ -e, Å‘ rámnéz a szép barna szemeivel és közli hogy ” igen”. Jó, nem. De én akkor is úgy imádom, akár taxi vagyok neki akár nem.

Fejlemények a játszóház ügyében. Nos, odafelé üvöltünk végig a 15 perces séta alatt, ami most már csak 10 perc, mert rohanok mint az állat. A szívem majd meg szakad amikor sír az apja után, miközben az érintett vidáman ellibeg dolgozni. Szuper. Valószínűleg állás ajánlatot fogunk kapni, ahogyan így visítva, üvöltve rohanunk az utcán, gondolom hogy ilyen mentÅ‘autó sziréna pótlásnak vagy vészhelyzetben forgalom elterelésre esetleg figyelem felkeltésre fognak felkérni minket. Már dolgozom az árajánlaton…

HétfÅ‘n annyira gáz volt a helyzet otthon, hogy apa is elkísért minket a játszóházba. Így hivatalosan is bekerült a Peti által összeállított fekete listára. Azt hiszem én vezetem a listát…Az úton most elvolt, így elmaradt a sziréna próba, de aztán a búcsúzáskor beleadott mindent. Szegény párom meg volt ijedve, hogy ekkora kis gyerekbÅ‘l hogy tud ilyen hangos üvöltés kijönni. Hiába volt nekem már ebben némi gyakorlatom, megint összetört szívvel hagytam el a terepet. Bocs, hagytuk el a terepet. Bánatomban a közeli kávézóban feljhajtottam egy kávét, sajnos tisztán…semmi szíverÅ‘sítÅ‘vel. De már vettem egy laposüveget kizárólag erre a célra…

A harmadik dolog ami közbejött és nem tudtam időben írni a blogot, az a Petikém 2. szülinapja. Az egyszerűség kedvéért kétszer lett megünnepelve. Hisz kétéves. (gondban leszünk a 10.-nél, tízszer megünnepelni??)

A félreértések elkerülése végett, azért lett kettőször megünnepelve, mert a kis nemzetközi baba-mama csoportunkban majdnem egyszerre volt 3 kisgyereknek is a szülinapja. Így anyukák úgy beszéltük meg, hogy tartunk egy közöset a közös barátainknak és mindenki csinál egy saját szülinapot otthon a családdal. Így is lett.

Szerdán meg volt a közös buli, volt torta evés, játszás, az anyukák 2 perces beszélgetést is megengedhettek maguknak. Persze a válaszokat már borítékolni kellett, mert mindig valamelyik gyerek után kellett rohanni. Inkább monológok voltak ezek…

Rengeteg ajándékot kapott a Peti is, együtt bontogatta a többi ünnepeltel. Nos,  markolókból jók vagyunk úgy tíz évre. Többféle legos markolót, teherautót, traktort és buldózert cipeltünk haza. A szoba egyik sarka hivatalosan a garázs nevet kapta.  Már előre féltem a másnapi otthoni szülinaptól : lelki szemeim előtt láttam ugyanazokat a legos markolókat, traktorokat szanaszét a szobában.

Másnap, lassan de biztosan érkeztek a vendégek. Reggel beszereztem a tortát, anyukám csinált rengeteg szendvicset, volt mindenféle finomság a gyereknek felnőtteknek, gyümölcsök, italok stb stb.

Az elsÅ‘ vendégek érkezését eléggé nehezen vette a Peti, de amikor közöltem hogy késÅ‘bb ajándék és kaja is lesz, akkor valahogy jobb kedvre derült. Összesen 18 vendég jött össze az akkor parányinak tűnÅ‘ lakásban. Nagyrészük magyar, de volt pár idegenlégiós is. A gyerekek elvoltak Peti játékaival, a szülÅ‘k meg a gyerekekkel…

Jött a torta majd az ajándék bontás. Sorra tépte le az ünnepelt a szép csomagoló papírokat, micsoda pazarlás mormolta a párom….Sorra bukkantak elÅ‘ az újabb tipusú markolók, teherautók, tűzoltóautók…szerencsére egyikbÅ‘l sem kaptunk duplát. Amit még most sem értek. Viszont most már az egész nappali hivatalosan a garázs nevet kapta meg. Annyi játéka lett a drágámnak, hogy úgy döntöttünk karácsonyra is ezeket fogjuk újra csomagolni…

Elnézést kérek azoktól akik idáig vártak további fejleményeket, értelmes eszmefuttatásokat tÅ‘lem( ami szerintem alapból ritka esemény)….ez is azt bizonyítja hogy még nem vagyok igazi blogos. Nem vagyok rátapadva a gépre a nap 24 órájában, nem ülök be kávézókba laptoppal az ölemben és komoly arccal bámulva a képernyÅ‘t, rettentÅ‘ gyorsasággal ütögetve a billentyűzetet, kávét szipogatva és telefonálva nagyon fontos ember benyomását keltik. Amúgy egy darabig irigyeltem ezeket a figurákat, mert elhitteték velem hogy fontos emberek…ma már tudom, hogy legtöbbje csak színjáték(tisztelet a kivételnek). Én meg már nem vagyok vevÅ‘ ezekre…van nekem jobb dolgom is, nem?

A késedelem oka egyrészt tündérvirágszál kisfiam, akivel elég nehéz idÅ‘szakon megyünk keresztül, éppen az anyahajóról való óvatos leválást kisérletezzük, kisebb-nagyobb sikerrel. Sikernek könyvelem el például amikor úgy alakul, hogy az elváláskor legalább egyikünk  nem sír. Múlt héten hatalmasat fejlÅ‘dtem, egyszer sem sírtam(kívülrÅ‘l)…bezzeg a én kis kincsem bepótolta az enyémet is.. Szerdán viszont az ajtóban történÅ‘ könnyes búcsú után ( ami inkább üvöltÅ‘s, zokogós volt) pár perc múlva megcsörrent a telefonom. Teljes pánikban felvettem és fel voltam készülve a rossz hírre. Aztán csak meglepÅ‘dtem…a kisfiam nem sír, csendesen játszik a játékokkal. Én biztosan rosszul vagyok összehegesztve, mert erre a jó hírre megint megszakadt a szivem és sírtam. Hát mi van velem könyörgöm… Kiváncsian vártam az idÅ‘t amikor mehetek érte. A csoportvezetÅ‘ nÅ‘, Teresa javasolta hogy élvezzem ezt a 2,5 órát a fiam nélkül. Nem sikerült, aggódva vártam az újabb hívást, hogy azonnal menjek érte, mert az Å‘rületbe kerget mindenkit, meg hogy az elÅ‘bb nem is az én fiam volt az aki szépen eljátszott. De nem jött a hívás, így reszketÅ‘ kézzel és mogyoró nagyságú gyomorral mentem érte. Komolyan, az elsÅ‘ randin nem izgultam még úgy mint most….mondom én, valami nem stimmel nálam. Ok szóval vártam kint az elÅ‘térben a többi anyukával… semmi üvöltés, aranyos gyerekzajok szűrÅ‘dtek ki a zárt ajtó mögül. Ott várakozva mit meg nem adtam volna Harry Potter láthatatlan köpenyéért, amiben óvatosan besurranva megleshettem volna az én bogárkámat. De nem volt köpeny csak esÅ‘kabát, azzal meg hiába próbálkoztam mindig visszapattantam az ajtóról ( a többi anyuka érdeklÅ‘dÅ‘ tekintetével kisérve). A fülem akkora volt mint egy denevérnek (annak mekkora is van?) úgy füleltem, hiszen megismerem a sírását, hallottam már eleget, meg különben is, más gyerek nem nagyon üvölti hogy: aja aja aja (értsd anya). Nem volt semmi ilyen. Egyszer csak kinyílt az ajtó és Teresa egyesével szólította a gyerekeket, akiknek már kint várakozott az anyukája, hogy kijöhetnek. Petit harmadiknak szólította. A szívem akkorát dobbant amikor megláttam kisétálni az én ügyes, bátor kisfiamat a macival a kezében. Hatalmasat változott ebben a pár órában, szerintem nÅ‘tt is egy kicsit…a szememben mindenképpen, hogy ilyen ügyesen végigcsinálta a délelÅ‘ttöt nélkülem. Amint meglátott felragyogott az arca, odaszaladt hozzám és úgy átölelt, hogy szinte levegÅ‘t sem kaptam. El sem akartuk engedni egymást….Én legszívesebben örökre így maradtam volna, de legalább jövÅ‘ hétig. MeglepÅ‘ módon nem volt leizzadva, nem kapkodott levegÅ‘ után, nem volt piros az arca, mint máskor amikor sokat és hosszan sírt. Teresa mesélte hogy volt még tízóraikor egy hiszi, amikor teljes hangerÅ‘vel sírt és ki akart menni a zárt ajtón….aztán belátta hogy nem megy és abbahagyta. Mekkora erÅ‘ van ezekben a kicsikben amikor el vannak keseredve, dühösek vagy elszántak. Nem mertem mondani a Teresának hogy óvatosan ezzel a zárt ajtóval, mert Å‘ addig fogja gyakorolni különbözÅ‘ helyeken amíg sikerül neki. Valószínű hogy ezek a szabaduló művészek is így kezdték. Lelki szemeim elÅ‘tt már láttam is Å‘t amint mászik ki a kulcslyukon vagy az ajtó alatti résen…

Szépen hazasétáltunk, útközben bealudt a babakocsiba…nehéz napja volt szegénykémnek, meg nekem is. Kiváncsian várom a következÅ‘ játszóházat…Addig meg örülünk a nagymama látogatásának, mert hogy Å‘ is itt van most velünk…de errÅ‘l majd legközelebb.

Ma kiszámoltam, tudományosan (hahaha) hogy 13 507 napos vagyok. …kb.

Mivel matekból mindig béna voltam, így nem hiszem hogy napra pontos lenne a számításom. Plusz nem vontam le az ilyen szökőéves hülyeségeket sem….szóval ez egy többé-kevésbé találó szám.

Amikor megláttam ezt a nagy számot, rájöttem, hogy az emberek ezek után szívesebben mondják meg az életkorukat ÉVEKBEN!!!!

De nem én….én még mindig titkolom. Kitartok tűzön-vizen át.

A mai napra egy érdekes történettel szolgálhatok a rajongóimnak. ( hárman vannak eddig, ha jól sejtem)

A tervezett program az én édes galambocska kisfiammal egy játszócsoport volt. Ide már elég régóta járunk és ismerjük az anyukák nagy részét. ( ha csúnyán akarnám mondani akkor inkább kiismertük az anyukákat)

Bementünk az óriási káosz szobába, ahol gyerekek anyukák összevisszasága uralkodott. Legalábbis felületes külső szemlélő ezt a jelentést adta volna le. De én egy képzett ügynök vagyok ( a sok tv nézés alatt képződtem ki ) és egyből láttam hogy mi folyik itt.

A szokásos klikkek kialakultak, általában az angol anyanyelvű anyukák járnak ide többségben ( nem akarok országokat említeni, hátha olvassák ők is. Ami vicces lenne mert éppen ők nem beszélnek más nyelvet a sajátjukon kívül) és ebből adódóan fennhordják az orrukat. Nos, őket kategorizáltam a mai napon. Vannak az echte bunkók: ők elfordulnak ha arra mész, hátat fordítanak ha melléjük ülsz le, természetesen nem köszönnek és eszükbe sem jut viszonozni a te köszönésedet. Teljesen el vannak szállva maguktól és saját személyiségük fontosságától. Itt sok beszélgetés nem szokott előfordulni, csak nagyon nagyon végső és elkerülhetetlen esetekben egy gyenge affektált how are you-t elsuttognak az ilyen egyszerű földi halandónak, aki nem beszéli jól az ő anyanyelvüket ( amit ők már bemértek régen és így téged egy alsó kategóriájú embercsoportba osztottak). Lekezelő viselkedésük az elején bántott, most már a szórakoztató kategóriába tartozik. Örömmel figyelem őket amint körben ülnek és suttognak egymás között. (majdnem úgy mint a három nyulak)

A következő kategória aki mosolyog és kedves a szemedbe, de aztán a kés meg repül a hátadba amint elfordulsz. Most is alig győztem kapkodni a fejem a röpködő kések között. A harmadik kategória aki őszintén kedves, őszintén érdeklődik és megvárja a választ. Lehet vele beszélgetni később kávét inni. Nos ők a barátaim, akiket egy éve sikerült ebben az mama-állatkertben megtalálnom (tisztelet a kivételnek), akikkel összejárunk, megosztjuk örömünket bánatunkat és kajánkat. Eljárunk kávézni, étterembe, strandra, gyerekkel vagy anélkül, családi grillezés vagy állatkert. Nos ők nem voltak ma itt. Így az egész nem volt annyira klassz.

A negyedik kategóriába az új anyukákat sorolnám, akik szegények nem ismerik a ki-kicsoda játékot és tévedésből a rossz csoprthoz mennek oda. Ilyenkor a kiközösítés veszélye szokott előfordulni, amit mindenki saját vérmérséklete alapján rendez le magában.

Joggal kérdezhetitek meg tőlem, akkor mi a francnak járunk oda ha ilyen emberekkel van tele. Nos, erre én azt mondanám, először is találkozni a kedves anyukákkal,(vannak ilyenek) másodszor unalom ellen rossz idő esetén, harmadszor én mint örök optimista, mindig abban reménykedem hogy az új anyukák között felfedezek egy-két gyöngyszemet, akikkel lehet jókat beszélgetni stb.

Ami viszont érdekes, a gyerekek mindezalatt tök jól eljátszanak. Őket még nem érte el a politika szele. Nekem ez egy fontos szempont, ha a fiam jól érzi magát, mert sok új és érdekes játékkal játszhat, gyerekekkel találkozhat… akkor csináljuk. Ő szerencsére egybÅ‘l megtalálta a darus autót, a markolót, kukát…ezek most a nagy kedvencek. Szóval ha ezek hosszabb távon is maradnak a top listán, akkor lehet hogy darukezelÅ‘, markolós vagy kukás lesz a fiamból. Szuper!!!! Ezzel a pozitív gondolattal elköszönök mára. Menjünk aludni… Jó éjt mindenkinek!!