Ahogy megÃgértem itt vagyok a hétvége legfrissebb eseményeivel. ( ezt a szöveget a Duna tévébÅ‘l lestem el) Szerencséje mindenkinek, hogy vártam pár napot a müncheni hétvége megÃrásával, mert Ãgy távlatból már tudok a dolgokon röhögni( akkor nem tudtam).
Kezdjük egybÅ‘l a végével, szerencsésen megúsztuk és hazaértünk. Ugye milyen szemét vagyok hogy lelövöm a nemlétezÅ‘ poént? A reggel nem indult valami jól, kissé betegesen ébredtünk, szószerint. Gondolkodtunk, hogy lemondjuk az egészet, de hát már lefoglaltuk a szállást, plusz a vonatjegyeket és Ãgy nem akartunk 4-500 frankot csakúgy kidobni az ablakon. Megfogadtuk, hogy legközelebb télen nem utazunk sehova. Ez az elhatározás a hétvége elteltével annyira megerÅ‘södött, hogy még haza sem akartunk utazni. A párom azt javasolta, hogy jövÅ‘ télen ha előállok azzal az ötlettel, hogy menjünk valahova karácsonyi vásárt nézni, akkor csak a kezembe nyom ötszáz frankot és elküld vásárolni….
ElÅ‘zÅ‘ nap nagyjából bepakoltunk, aminek reggel a felét kipakoltuk helytakarékosságra hivatkozva. Addig bénáztunk szokás szerint, hogy majdnem lekéstük a vonatot amivel Zürichben mentünk volna. Bár Ãgy lett volna…De itt Svájcban a pontosság nagyon fontos…ha nem vagy ott idÅ‘ben a vonatnál akkor már ne is nagyon szaladj, mert az már elment. Érdekes reggeli jelenség lehettünk két hátizsákos sapkás figura szalad lefelé a dombon a hóban, egy babakocsit tolva maguk elÅ‘tt. Már csak szánhúzó kutyák hiányoztak a képbÅ‘l.
Elértük a vonatot, aztán a csatlakozást Zürichben. A vonatozás Münchenbe a rémálom és a rémvalóság közötti mezsgyén mozgott. Petikém nyűgös volt Ãgy nagyon rosszul vette a fordulatokat. A bepakolt játékok félóra múlva már nem voltak érdekesek, és még hátra volt az útból három és fél óra. Szuper. Hiába próbálkoztunk mindennel nem lett jobb az eredmény. Ráadásul utaztak még velünk vagy negyvenen, akik néha gyilkos pillantásokkal méregettek minket és várták hogy melyik állomáson szállunk már le végre. A végállomáson….sokak bánatára. Szerencsére a Peti elaludt félúton apja karjában és egy nyugtalan álma lehetett egy zajos vonaton, ahol oda-vissza mászkált a büfés emberke a kis hülye zörgÅ‘s kocsijával. Pont a melletünk lévÅ‘k kértek egy csomó kávét, Ãgy a fickó ott zörgött, csapkodta a fiókokat azon a kis guruló baromságon. Nagyon mérgesek voltunk rá….meg az egész világra. Egyszercsak megérkeztünk. Az út, ami olyan negyven évnek tűnt, holott csak pár óra volt, végre véget ért. Szerencsére a szállásunk húszpercnyi sétára volt az állomástól, de már akkor érzÅ‘dött hogy jó ötlet volt a hétmérföldes hótaposó csÃzmámba jönni. A szoba annyira kicsi volt (plusz a gyerekágy amit betettek), hogy hátizsákkal nem is fértünk be. A nagy csÃzmámmal léptem egyet és már kint is voltam a szobából, ha megfordultam és visszafelé léptem egyet akkor máris a szoba végén elhelyezett gyerekágyban találtam magam. Gyorsan rendeztük sorainkat és elindultunk vásárolgatni. Ahogy számÃtottam, rengeteg ember, hideg, latyakos, havas utak járdák. Ezt szeretem a télben többek között, ha bemegyek egy boltba azonnal le kell vennem a kabátomat, mert rámolvad az egész, viszont kifelé menet gyorsan vissza is kell vennem, mert befagy mindenem. A nagy shoppingolás annyira jól sikerült, hogy semmit sem vettünk…legalább nem kell hazacipelni a hátizsákban. Viszont jól átfagytunk és megfáztunk. A Peti mintha téli álmát aludta volna, a babakocsiból nem lehetett kivarázsolni(még Harry Potter féle varázsigéket is mondtunk) Ettünk viszont pár finom falatot a karácsonyi vásárból. Korán elmentünk aludni, én legalábbis gondoltban ezt terveztem, mert az utóbbi pár éjszaka a folytonos köhögÅ‘ rohamok miatt ébren voltam. Most sem volt másként, sÅ‘t…most még vigyázni is akartam, hogy a két kis szuszogó mellettem ne ébredjen fel. Ãgy úgy néztem ki, mint aki magát akarja megfojtani a párnával sikertelenül és most éppen megy a harc az életben maradásért. Nagy nehezen életben maradtam. Reggel kimerülten ébredtünk mi szülÅ‘k, a Peti viszont összeragadt szemmel….nem tudta szegénykém kinyitni a gyönyörű szemecskéit. Meleg vÃzzel mosogattuk egy darabig mire feloldódott a rengeteg mennyiségű csipás váladék. Hogy tud egy ilyen kis emberke szemébÅ‘l ennyi cucc kijönni. Lent a reggelizÅ‘ helyiségben a kislelkem teljesen magára talált és megjobban lefárasztotta a már amúgy is fáradt szüleit és a hotel lakóit. Nem baj, irány a karácsonyi vásár, hisz ezért jöttünk. Annyira jól beöltöztünk, hogy akár Szibériában is lehetett volna ez a vásár…Majdnem ott is volt. MeglepÅ‘ módon nem mi voltunk az egyedüliek akiknek elment az eszük és nem egy jó meleg szobában tervezték eltölteni a vasárnapjukat…hanem kint a HIDEGBEN. EgybÅ‘l rátaláltunk egy forralt bort árusÃtó kis pavilonra(nem volt nehéz, mert minden másodikban ez van) ahol kicsit megmelengettük a belsÅ‘ szerveinket….ettünk pár dolgot, pl. krumplifánkszerűséget ami nagyon finom volt, meg olyanokat aminek nem tudjuk a nevét. Vettünk vastag zoknikat, pár emléket, mézes kalács sziveket. A különbözÅ‘ pavilonok nagyon szépen fel voltak dÃszÃtve, legtöbbje karácsonyi dÃszeket árult vagy valamilyen étel-ital féleséget. Ãltalában itt volt a legtöbb ember is. Pár óra múlva elindultunk átfagyva(legalábbis én) fáradtan az állomásra, hogy még várunk vagy kétórát a vonatunkra. Itt láttuk volna elÅ‘nyét az autónak, mert akkor azonnal indulhattunk volna haza…Nos, útban az állomás felé kitört a babakocsi elsÅ‘ kereke( háromkerekű kocsi lévén eléggé fontos volt az a kerék) Gyenge párperces káromkodás után tovább indultunk Ãgy defektesen az állomásra, ahol apának sikerült ideiglenesen megjavÃtania. Olyan óvatosan toltuk azt a kocsit azután…A visszafele út jól sikerült. Peti jól érezte magát(napközben aludt vagy 5 órát) ki volt pihenve…(bezzeg mi)…akkor is hosszú volt a visszaút. Ráadásul kicsi késés miatt veszélyben forgott a másik két csatlakozásunk is. Sikerült mindent rohanva(szokás szerint) elérni és olyan fáradtan hazaérni hogy végre több nap után a köhögések ellenére is aludni tudtam. Most is indulok aludni….Jó éjt.