Fura világ…

Nem értjük egymást. Akiknek 2 gyereke van vagy több, nem értik meg az egy gyerekeseket. Akiknek egy van, nem értik meg a gyerek nélkülieket. Akiknek meg nincs (mert nem akarnak), nem értik meg a gyerekeseket. Az örök singlik(ha van ilyen), nem értik meg a párkapcsolatban élÅ‘ket(fÅ‘leg ha azok boldogok). A páros emberek nem értik meg a páratlan embereket. Akkor most ki ért meg kit? Fura ez a világ…

Addig amig nem próbáltuk ki, elég könnyen itélkezünk és leszóljuk a másikat….még ha ugyanabban a cipÅ‘ben járunk, akkor is dönthetünk másképp. Heti szinten összejárok pár anyukával. Közös vonásunk, hogy van 1 vagy több gyerekünk, (ezáltal anyukák vagyunk), külföldiek vagyunk Svájcban, ami legtöbbször azt is jelenti hogy nem sok családi segítségünk van, nem tudunk hová menni esÅ‘s idÅ‘ben, nyaranta sokat vagyunk a strandon stb. Szeretem, hogy különbözÅ‘ek vagyunk(norvég, svéd, kolumbiai, fülöp-szigeteki, spanyol, amerikai)  a származásunk miatt, azonban sokszor pont ez az ami idegesít is. KülönbözÅ‘ szemlélet gyereknevelésrÅ‘l, kultúrális különbségek, mások a gyökereink, más dolgokat tartunk fontosnak az életben. Ez a sokszínű kavalkád viszont a Petinek nem árt, hisz már pici korától megtapasztalja, hogy más kultúrájú emberek is vannak, más stílusban élnek emberek, mások a kedvenc játékok. Az Å‘ kis világában már a nemzetköziség természetes. Néha nevetünk azon, hogy a strandon a plédeken ülve hatféle anyanyelvű anyuka beszél a gyerekéhez.. Nem is lepÅ‘dnék meg, ha Peti spanyolul is vagy svédül mondana valamit. Igaz, most már mond dolgokat németül és angolul, sÅ‘t svájci németül is.( az összes szó, kifejezés amit nem értünk, elkönyveltük svájci németnek)

Néha a barátság ellenére nem értjük egymást. Hiába beszéljük az anyukák nyelvét…..nem vagyunk egyformák(szerencsére). Volt úgy, hogy kaptam egy smst a spanyol anyukától valami ilyesmi szöveg: ” ma nem tudunk a kávézóban találkozni mert betegek vagyunk a kislányommal. Gyertek inkább hozzánk..” Ilyenkor elszámolok háromig. Nem segít. Akkor elszámolok negyvenháromig….mielÅ‘tt válaszolok. Miért menjek el látogatóba egy beteg családhoz, amikor tudják hogy betegek…miért fertÅ‘zÅ‘djünk meg tudatosan. Az egy dolog hogy elkaphatja bárhol, na de azért ne ugorjak már bele a kútba, rántsam magammal a gyerekemet is. Szóval ilyen nyalánkságok is történnek és ez néha beárnyékolja a kapcsolatot. De emiatt nem veszünk össze, csak nem találkozunk amig betegek vagy Å‘k vagy mi. Így is van és lesz rengeteg dolog ami ellen nem tudunk védekezni vagy nem tudom Å‘t megvédeni…legalább amirÅ‘l tudok, azokról hagy döntsek én. Ilyen világban élünk…

Fura ez a világ a párkapcsolatok terén is. Nem értem, hogy kedves nő és férfi ismerőseink miért nem találnak párt maguknak. Ha találnak, miért derül ki némelyikről, hogy egy emberruhába bújt szemétláda. Miért szemetek az emberek? Ha szeretjük egymást  miért bántjuk a másikat? Miért hazudunk szerelmet ha nincs, ha van akkor miért nem tudjuk ezt megbecsülni és értékelni? Én hiszem, hogy mindenkinek meg van a párja valahol. De szerencse kell hozzá, hogy összetalálkozzanak. Az örök trió: megfelelő ember, a megfelelő hely és az időzítés. Ha ebből valamelyik nem passzol, nem működik a dolog. A szerelem az, amit nem lehet tervezni, így azt, hogy mikor lesz valakiből feleség, férj, szülő elég nehéz határidőhöz kötni.(hacsak nem katalógusból rendeljük) Ez jobb esetben nem egy tárgyalás vagy vizsga amire lehet tanulni, készülni. Az élet fura dolgokat produkál. Ha anno, 15 évvel ezelőtt nekem valaki azt mondja, hogy én New Yorkba fogok menni, valószínűleg kinevetem. Azt végképp nem találtam volna valószínűnek, hogy egy kedves magyar fiúval kéz a kézben jövünk haza és Svájcba költözünk. Aztán még is így lett. Szerencsére. De amíg idáig eljutottam, én is megcsalódtam a magamét.

Hisz mindannyian csalódtunk már legalább egyszer és egészen a sírig fennáll a veszélye az újabb csalódásnak. De úgy nem lehet élni, hogy bezárjuk a szivünket, ezzel védekezve az esetleges újabb csalódások ellen. Mert ezzel a szép dolgokról is lemaradunk. És van, amikor csak ezek a szép dolgok teszik élhetÅ‘vé az életünket. KésÅ‘bb az emlékeket, amiket megkönnyeztünk, betesszük a több száz szépen hangzó ígéret mellé egy négyajtós szekrénybe és rázárjuk a kulcsot. Ekkor jöhet még a “mi lett volna ha” kérdések lavinája. Amibe bele lehet kattani… ezért nem érdemes belemélyedni. Én is minden csalódás után kicsit meghaltam, de ennek így kellett lennie. A seb hagy fájjon egy darabig, aztán szép lassan gyógyulni kezd és végül majd csak egy heg jelzi a létezését. De utána az ember kimerészkedik az életbe és kockáztat, hisz mindig amikor megnyitjuk a szivünket valaki felé, akkor abban benne van a rizikó a sérülésre. Sajnos, nincs garancia az érzelmek világában. Nem mindig tűnik igazságosnak a leosztás, de hosszú távon majd helyükre kerülnek a dolgok. Legalábbis az én világomban. Remélem érti az akinek szánom. Ha valami nem gömbölyű nem kell kerekíteni…